2025-12-03 10:00:00
A siker miatti nyomás hatására az alaszkaiak átküzdik magukat a sötét télen, és a veszteségből kovácsolnak szerencsét.
2025-12-03 10:55:00
A magasból nyíló kilátás elénk tár egy megdöbbentő alakú templomot, melyet úgy terveztek, hogy ellenálljon az idő vasfogának és egy indonéz sziget kíméletlen őserdeinek; egy ikonikus és "rikító" katedrálist, mely Barcelona szívében emelkedik ki a város szövetéből; és egy eldugott, sziklafalba épült szentélyt Kínában, mely ősi, mérnöki titkokat alkalmazva látszólag meghazudtolja a gravitáció törvényét.
2025-12-03 11:50:00
Egy légi utazás a sokszínű nyugat-afrikai ország, Ghána felett. Ismerje meg az ország lakosait, tájait és vadvilágát. Repüljön óriási szavannák és termékeny dombok felett. Ismerje meg a színpompás ruhákat szövő Kentéket, a bokszbajnokok edzését, és egy kizárólag nőkből álló fuvarozó céget. A világ legnagyobb elektromos hulladéklerakójában a helyiek a hulladék újrahasznosításán szorgoskodnak. Itt az idő, hogy megismerjük Ghánát a magasból.
2025-12-03 12:55:00
A Várfoglalók ebben az epizódban Székelyderzsre indulnak, ahol Székelyföld egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke, a páratlan freskókkal díszített unitárius vártemplom várja Janit és a stábot. Házigazdájuk, egy huszárkapitány-hagyományőrző-lelkész pedig még a közösségi éléskamrába is beengedi őket.
2025-12-03 13:20:00
Az indiai hegyi robbanás talán a plutóniummal működő, Himaláján elveszett kémeszközhöz köthető? Egy otthoni biztonsági kamera felveszi a pillanatot, amikor egy fiatal fiút elnyel egy furcsa lyuk a földben. Talán a furcsa fényoszlop az égen egy kínai kísérlet arra, hogy átjárót hozzanak létre a valóságok között? Szőrös borzalmat fedeznek fel egy Fülöp-szigeteki parton. Vajon ez egy földrengés figyelmeztető jele?
2025-12-03 14:15:00
Nick Marokkóba tart, ahol meglátogatja a medinát Rabatban, a fővárosban, felkeresi Sale városát, melynek múltját a kalózkodás adja, és magasra emelkedik egy hőlégballonon.
2025-12-03 15:10:00
A siker miatti nyomás hatására az alaszkaiak átküzdik magukat a sötét télen, és a veszteségből kovácsolnak szerencsét.
2025-12-03 16:05:00
Ben a Rodope-hegység hatalmas erdeibe utazik Bulgáriába, hogy csatlakozzon Miriamhoz és Peterhez, a párhoz, akik a nomád életet választották, keresztül túrázva a világ legdrámaibb vadonjain.
2025-12-03 17:05:00
A harmadik epizódban Levisonnal és túratársával, Albertóval Nicaragua nyugati részén találkozunk, ahol a Pacifikus-hegységrendszerhez tartozó 21 vulkán található. Levison és Alberto éppen akkor érkeznek Mayasa városába, amikor több ezer cowboy, cowgirl _ többen lóháton _ tódul az utcákra, és tánczenével ünneplik Szent Jeromos napját.
2025-12-03 18:05:00
Egy kolumbiai utas még egyszerű rutinkérdésekre is alig tud válaszolni, de amikor a röntgenvizsgálat eredménye lebuktatja, teljesen megnémul. Két kubai nő nagy összegű készpénzzel utazna Miamibe, ami amellett, hogy a vámszabályok megsértése, magyarázatot is igényel, ha nem akarják, hogy bűncselekménnyel vádolják őket.
2025-12-03 18:35:00

2025-12-03 19:05:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a gyakran utánzott, de sosem túlszárnyalt Pantheont. De milyen római kori mérnöki titkok rejtőznek ikonikus kupolája alatt? A Panama-csatorna a modern kori mérnöki munka egyik legnagyobb alkotása – az ember diadala a természet felett _ mely azonban kis híján meg sem valósult. Spanyolországban a Valle de Cuelgamuros (Elesettek völgye) dombján áll a világ legmagasabb keresztje – egy 153 méter magas monolit, amelyet a spanyol polgárháború áldozatainak emlékére emeltek.
2025-12-03 20:05:00
Ismét sötét tél van Alaszkában. A helyiek belső és külső kihívásokkal is szembe kell nézzenek, ha meg akarják őrizni életmódjukat e távoli vidéken.
2025-12-03 21:05:00
Egy beépített ember segítségével a DEA Különleges Műveleti Osztálya nemzetközi embervadászatot indít a világ egyik legaktívabb orosz fegyverkereskedője, Viktor Bout elfogására.
2025-12-03 22:00:00
A Moszadot, Izrael külföldi hírszerző ügynökségét 1949. december 13-án alapították. Legfőbb szerepe, hogy Izrael fennmaradásáról gondoskodjon– a kis ország biztos menedéket kívánt nyújtani a világ különböző részeiről érkező zsidóknak. A Moszadra a második holokauszt elleni életbiztosításként is tekintenek. Ügynökei nemcsak információt szereznek, hanem likvidálhatnak is. Az Izraelt ért fenyegetések időről időre szükségessé tették a Moszad számára, hogy vakmerő küldetéseket hajtsanak végre, melyeket nehéz volt eltitkolni a nyilvánosság elől. Aligha van még egy olyan titkosszolgálat, amely ilyen gyakran a figyelem középpontjába került, mint a Moszad. Az izraeli kormány semmit sem erősít meg, és semmit sem cáfol. A közismert külföldi hírszerző szolgálatot övező számos legendával főként a muszlim világra kívánnak hatást gyakorolni, illetve távol tartani az ország ellenségeit.
2025-12-03 23:05:00
Németország 1945-ös veresége után Hitler tervezői és építőmérnökei megpróbálták kisebbíteni a holokausztban játszott szerepüket, és elhatárolódni a brutális náci rendszertől. A Führer legjelentősebb tervezőinek és építőmérnökeinek életét és karrierjét bemutató dokumentumfilm-sorozat feltárja az igazságot, és megmutatja milyen aktív szerepet játszottak a háború alakításában, az antiszemitizmus szításában és a hétköznapi németek meggyőzésében, hogy csatlakozzanak baljós ügyükhöz.
2025-12-04 00:05:00
A Fülöp-szigeteken a kábítószer elleni harc új, ellentmondásos frontvonala van kialakulóban, miután Rodrigo Duterte, az ország elnöke nyílt vadászidényt hirdetett mindazok ellen, akiket drogkereskedésen vagy fogyasztáson kapnak. Manilában a Kábítószer-ellenes Ügynökség nagyszabású, több célpontot érintő drograzziát indít.
2025-12-04 00:30:00
Az kábítószer-kereskedelem elleni háború egyre hevesebbé válik a Fülöp-szigeteken. A Quezon City-i rendőrség nagyfokú készültségben van, nagyszabású akcióra készülnek több száz rendőrrel, Manila egyik nyomornegyedében. Ez a razzia azonban más: a rendőrség most először nem csak a drogkereskedőket, fogyasztókat is célba vesz.
2025-12-04 00:55:00
Kelet-Indiában motorosok videóra veszik, ahogy egy furcsa szőrtelen lény sétál az autópálya szélén. Vajon a lebegő fekete folt a Karib-tenger felett egy nyaraló rémisztő halálútja? Egy szigorúan őrzött közösségben Thaiföldön a térfigyelő kamerák egy furcsa árnyékot rögzítenek. Új-Mexikóban egy irtózatos fegyverrel felszerelt rovart vesznek videóra.
2025-12-04 01:50:00
Az SS Marine Electric egy viharban süllyedt el Virginia partjainál. A parti őrség megdöbbentő magyarázatot talál a katasztrófa okára; a hajó ugyan átment az ellenőrzéseken, rosszul volt karbantartva, és nem volt tengerjáró. A baleset nyomán fokozzák a többi elöregedő hajó ellenőrzését, és a parti őrség kidolgozza az immár világhírű Coast Guard Swimmer programot, amely vízimentőket képez ki arra, hogy megmentsék azokat, akik egy hajótörés során nem jutottak el a mentőcsónakokig.
2025-12-04 02:35:00
Egy légi utazás a sokszínű nyugat-afrikai ország, Ghána felett. Ismerje meg az ország lakosait, tájait és vadvilágát. Repüljön óriási szavannák és termékeny dombok felett. Ismerje meg a színpompás ruhákat szövő Kentéket, a bokszbajnokok edzését, és egy kizárólag nőkből álló fuvarozó céget. A világ legnagyobb elektromos hulladéklerakójában a helyiek a hulladék újrahasznosításán szorgoskodnak. Itt az idő, hogy megismerjük Ghánát a magasból.
2025-12-04 03:30:00
Egy beépített ember segítségével a DEA Különleges Műveleti Osztálya nemzetközi embervadászatot indít a világ egyik legaktívabb orosz fegyverkereskedője, Viktor Bout elfogására.
2025-12-04 04:10:00
A Moszadot, Izrael külföldi hírszerző ügynökségét 1949. december 13-án alapították. Legfőbb szerepe, hogy Izrael fennmaradásáról gondoskodjon– a kis ország biztos menedéket kívánt nyújtani a világ különböző részeiről érkező zsidóknak. A Moszadra a második holokauszt elleni életbiztosításként is tekintenek. Ügynökei nemcsak információt szereznek, hanem likvidálhatnak is. Az Izraelt ért fenyegetések időről időre szükségessé tették a Moszad számára, hogy vakmerő küldetéseket hajtsanak végre, melyeket nehéz volt eltitkolni a nyilvánosság elől. Aligha van még egy olyan titkosszolgálat, amely ilyen gyakran a figyelem középpontjába került, mint a Moszad. Az izraeli kormány semmit sem erősít meg, és semmit sem cáfol. A közismert külföldi hírszerző szolgálatot övező számos legendával főként a muszlim világra kívánnak hatást gyakorolni, illetve távol tartani az ország ellenségeit.
2025-12-04 05:05:00
A modern harci repülők vitathatatlanul a legkifinomultabb fegyverek a világon. Három repülő, amely forradalmasította a légi harcot. Az Ouragan, a Mirage 2000 és a Rafale.
2025-12-04 06:00:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a gyakran utánzott, de sosem túlszárnyalt Pantheont. De milyen római kori mérnöki titkok rejtőznek ikonikus kupolája alatt? A Panama-csatorna a modern kori mérnöki munka egyik legnagyobb alkotása – az ember diadala a természet felett _ mely azonban kis híján meg sem valósult. Spanyolországban a Valle de Cuelgamuros (Elesettek völgye) dombján áll a világ legmagasabb keresztje – egy 153 méter magas monolit, amelyet a spanyol polgárháború áldozatainak emlékére emeltek.
2025-12-04 07:00:00
A harmadik epizódban Levisonnal és túratársával, Albertóval Nicaragua nyugati részén találkozunk, ahol a Pacifikus-hegységrendszerhez tartozó 21 vulkán található. Levison és Alberto éppen akkor érkeznek Mayasa városába, amikor több ezer cowboy, cowgirl _ többen lóháton _ tódul az utcákra, és tánczenével ünneplik Szent Jeromos napját.
2025-12-04 08:00:00
Egy kolumbiai utas még egyszerű rutinkérdésekre is alig tud válaszolni, de amikor a röntgenvizsgálat eredménye lebuktatja, teljesen megnémul. Két kubai nő nagy összegű készpénzzel utazna Miamibe, ami amellett, hogy a vámszabályok megsértése, magyarázatot is igényel, ha nem akarják, hogy bűncselekménnyel vádolják őket.
2025-12-04 08:35:00

2025-12-04 09:05:00
Kelet-Indiában motorosok videóra veszik, ahogy egy furcsa szőrtelen lény sétál az autópálya szélén. Vajon a lebegő fekete folt a Karib-tenger felett egy nyaraló rémisztő halálútja? Egy szigorúan őrzött közösségben Thaiföldön a térfigyelő kamerák egy furcsa árnyékot rögzítenek. Új-Mexikóban egy irtózatos fegyverrel felszerelt rovart vesznek videóra.
2025-12-04 10:00:00
Ismét sötét tél van Alaszkában. A helyiek belső és külső kihívásokkal is szembe kell nézzenek, ha meg akarják őrizni életmódjukat e távoli vidéken.
2025-12-04 10:55:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a gyakran utánzott, de sosem túlszárnyalt Pantheont. De milyen római kori mérnöki titkok rejtőznek ikonikus kupolája alatt? A Panama-csatorna a modern kori mérnöki munka egyik legnagyobb alkotása – az ember diadala a természet felett _ mely azonban kis híján meg sem valósult. Spanyolországban a Valle de Cuelgamuros (Elesettek völgye) dombján áll a világ legmagasabb keresztje – egy 153 méter magas monolit, amelyet a spanyol polgárháború áldozatainak emlékére emeltek.
2025-12-04 11:50:00
Egy hihetetlen légi utazás Kenya felett, mely bemutatja az ország csodálatos lakosait, tájait és vadvilágát. Repüljön át a kenyai fennsíkok felett, Afrika Nagy-hasadékvölgyének szívében. Utazzon át a szavannákon, és gyönyörködjön az Indiai-óceán türkizkék vizében. Fedezze fel ősi civilizációk romjait. Ismerje meg, miként hasznosítják napjainkban a vulkánok energiáját az ország energiaellátásához. Itt az idő, hogy megismerjük Kenyát a magasból.
2025-12-04 12:55:00
Ebben a részben Janiék egyszerre két várba is ellátogatnak, de ugyanazt az erődrendszert járják végig: a Várfoglalók a Monostori Erődöt és az észak-komáromi Öregvárat veszik célba. Ez Közép-Európa legnagyobb újkori erődje, ami még a világosi fegyverletétel után is tartotta magát _ majd a Habsburg birodalom legnagyobb erődrendszere lett, ami akár kétszázezer katonát is be tudott fogadni.
2025-12-04 13:20:00
Kelet-Indiában motorosok videóra veszik, ahogy egy furcsa szőrtelen lény sétál az autópálya szélén. Vajon a lebegő fekete folt a Karib-tenger felett egy nyaraló rémisztő halálútja? Egy szigorúan őrzött közösségben Thaiföldön a térfigyelő kamerák egy furcsa árnyékot rögzítenek. Új-Mexikóban egy irtózatos fegyverrel felszerelt rovart vesznek videóra.
2025-12-04 14:15:00
Szórakoztató utazás Szlovénia és Horvátország lélegzetelállító tájain az Alpoktól Adriáig. Az úton Nick háztetőkre mászik, kipróbálja a SUP-ot és szarvasgombát keres.
2025-12-04 15:10:00
Ismét sötét tél van Alaszkában. A helyiek belső és külső kihívásokkal is szembe kell nézzenek, ha meg akarják őrizni életmódjukat e távoli vidéken.
2025-12-04 16:05:00
A kalandvágyó Ben Fogle Új-Dél-Wales északi erdeibe utazik, hogy megismerje Jimmy-t, az imádott kutyáival egyedül élő fotóst. Jimmy megosztja Bennel, hogyan vallotta be családjának és barátainak, hogy meleg, és miként inspirálta a találkozás néhai férjével, Richarddal őket arra, hogy új életet kezdjenek a vadonban.
2025-12-04 17:05:00
Levison és túratársa, Alberto útjának utolsó szakaszát követhetjük nyomon. Expedíciójuk célja, hogy Közép-Amerikán hosszában áthaladva Mexikóból Kolumbiába jussanak. Mintegy 2000 kilométer megtétele és három hónap után elérték a hetedik országot, Panamát. Az utolsó közel 1000 kilométeren hegyeken, természetvédelmi területeken és a Panama-csatornán keresztül visz az útjuk, mielőtt megérkeznek Panamavárosba. Majd következik a végső megmérettetés: csaknem 100 kilométer a bolygó legveszélyesebb dzsungelében.
2025-12-04 18:05:00
A hatóságok figyelmét felkelti egy nő, miután háztartási készülékeket tartalmazó két dobozában a röntgen valami furcsát mutat ki. A határőröknek ezután egy fiatal egyiptomi férfi helyzetét kell megoldaniuk, aki az érkezése után egy nappal mindenáron Nicaraguába szeretne továbbrepülni, és könyörög, hogy ne küldjék vissza a hazájába.
2025-12-04 18:35:00
Családja meglátogatása után egy fiatal kolumbiai diák jókora poggyásszal és két csupor kakaóporral tér haza, melyekben valami más is rejtőzik. Két barát nyaralásra érkezett Angolából, de az egyikük telefonján talált információ boríthatja a terveit.
2025-12-04 19:05:00
A magasból nyíló kilátás elénk tár egy óriási és lenyűgöző hidat, mely egy látszólag áthidalhatatlan szurdokon ível át Franciaország vidéki részén; Kína távoli és fenséges Zhangjiajie-hegységében egy hatalmas liftet, mely egy meredek sziklafal oldalához kapaszkodva emelkedik több száz méter magasra, és egy rekordot döntő alagutat, mely több, mint 50 kilométer hosszan szeli át a svájci és német Alpokat.
2025-12-04 20:05:00
Alaszka lakói kénytelenek új képességeket tanulni, és régi technikákat is fel kell elevenítsenek, hogy így táplálják lelküket a tél könyörtelenségével szemben.
2025-12-04 21:00:00
A TGV-t, Franciaország nagy sebességű vonatát immár másodszor kiáltották ki a világ leggyorsabbjának. Mérnökei mégis továbbra is folyamatosan azon dolgoznak, hogy még nagyobb sebességeket érjenek el, megalkotva az új TGV Ocean modellt és a jövő TGV-jét, az AGV-t. Minden az '50-es években kezdődött a CC 7100-as sorozattal és annak elektromos mozdonyával, amely jóval könnyebb volt elődeinél. Ez a technológiai különlegesség azzal írta be magát a történelembe, hogy megdöntötte a vonatok sebességrekordját. Mivel a vasúti közlekedés villamosítása sikeresnek bizonyult, egyre több kisebb teljesítményű gőzmozdonyt vontak ki a forgalomból. Azóta az eredeti TGV utódai a vasúti közlekedés minden rekordját megdöntötték, csúcsponként 2007-ben elképesztő, 574 km/órás sebességgel.
2025-12-04 22:05:00
Ausztrália napja van: egy nemzeti ünnep, mely a hajózás minden kedvelőjének lehetőséget ad arra, hogy a vízre szálljon, köztük egy fiatalemberrel, aki apja hajóján véletlenül nem a tankba, hanem a horgászbot-tartóba tölt több, mint száz liter üzemanyagot. A perzselő nyári hőségben ez súlyos vészhelyzetet okoz, hiszen a hajó bármely pillanatban felrobbanhat. A műsor tartogat még elszabadult jet skiket és egy óriási vontatóhajót is, amely javításra vár a szárazdokkban.
2025-12-04 23:00:00
Hitler Európa legnagyobb gonosztevőjeként vonult be a történelembe, aki európai zsidók millióit gyilkoltatta le. A haláláig tomboló vezető kegyetlen konfliktus után Németország-szerte vadásztak az életben maradt náci vezetőkre, akik Hitler mellett álltak, és segítették őt minden barbárabb, kegyetlen, embertelen tervének kivitelezésében.
2025-12-05 00:05:00
A Fülöp-szigeteki rendőrség egyre kreatívabbá válik a drog-ellenes műveletek színterén. Leginkább a "Buy Bust"-ot preferálják, egy új taktikát, melynek keretében a nagy mennyiségű terméket szállító kereskedőket és csempészeket csalogatják magukhoz. Nyomon követjük, ahogy az informátorok bedobják a csalit, a rendőrségi pedig akcióba lép.
2025-12-05 00:30:00
A Határtalan drogháborúk 4. évadától a stáb nemzetközi szereplőket követ nyomon a helyi kartellekkel és több országon átívelő bűnszervezetekkel vívott, lehetetlennek tűnő harcaik során. Guatemalában láthatjuk, milyen pusztító erőszakot és káoszt képes előidézni egy-egy olyan agresszív drogbanda, mint amilyen a Maras Salvatrucha. A Fülöp-szigeteken tanúi lehetünk annak, amint a kormány próbálja megakadályozni, hogy az Iszlám Állam beszálljon a jövedelmező kábítószer-kereskedelembe. Az Európába tartó illegális drogszállítmányok központi útvonalaként számontartott Spanyolországban és Marokkóban pedig megfigyelhetjük, miként növekszik párhuzamosan az egyre fokozódó emberkereskedelem a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező drogok elterjedésével.
2025-12-05 00:55:00
Tajvanban egy nő felveszi, hogy egy rejtélyes élőnek tűnő kábel rángatózik a földön. Texasban videóra veszik, ahogy a madarak kifinomult érzékelésükkel elmenekülnek az elektromos vezeték robbanásától még a robbanás előtt. Egy óriási lényt vesznek videóra, amint a Jangce-folyóban úszik a hatalmas Három-szurdok-gát közelében.
2025-12-05 01:50:00
Amikor az MV Rocknes felborul Norvégia partjainál, a nyomozók először azt gyanítják, hogy a hajót irányító kormányos tévedésből letért az eredeti útvonalról. Ám ahogy egyre mélyebbre ásnak, rábukkannak a végzetes hibára, amely talán még azelőtt eldöntötte a hajó sorsát, hogy az elhagyta volna a kikötőt.
2025-12-05 02:35:00
Egy hihetetlen légi utazás Kenya felett, mely bemutatja az ország csodálatos lakosait, tájait és vadvilágát. Repüljön át a kenyai fennsíkok felett, Afrika Nagy-hasadékvölgyének szívében. Utazzon át a szavannákon, és gyönyörködjön az Indiai-óceán türkizkék vizében. Fedezze fel ősi civilizációk romjait. Ismerje meg, miként hasznosítják napjainkban a vulkánok energiáját az ország energiaellátásához. Itt az idő, hogy megismerjük Kenyát a magasból.
2025-12-05 03:30:00
A TGV-t, Franciaország nagy sebességű vonatát immár másodszor kiáltották ki a világ leggyorsabbjának. Mérnökei mégis továbbra is folyamatosan azon dolgoznak, hogy még nagyobb sebességeket érjenek el, megalkotva az új TGV Ocean modellt és a jövő TGV-jét, az AGV-t. Minden az '50-es években kezdődött a CC 7100-as sorozattal és annak elektromos mozdonyával, amely jóval könnyebb volt elődeinél. Ez a technológiai különlegesség azzal írta be magát a történelembe, hogy megdöntötte a vonatok sebességrekordját. Mivel a vasúti közlekedés villamosítása sikeresnek bizonyult, egyre több kisebb teljesítményű gőzmozdonyt vontak ki a forgalomból. Azóta az eredeti TGV utódai a vasúti közlekedés minden rekordját megdöntötték, csúcsponként 2007-ben elképesztő, 574 km/órás sebességgel.
2025-12-05 04:25:00
Ausztrália napja van: egy nemzeti ünnep, mely a hajózás minden kedvelőjének lehetőséget ad arra, hogy a vízre szálljon, köztük egy fiatalemberrel, aki apja hajóján véletlenül nem a tankba, hanem a horgászbot-tartóba tölt több, mint száz liter üzemanyagot. A perzselő nyári hőségben ez súlyos vészhelyzetet okoz, hiszen a hajó bármely pillanatban felrobbanhat. A műsor tartogat még elszabadult jet skiket és egy óriási vontatóhajót is, amely javításra vár a szárazdokkban.
2025-12-05 05:10:00
Levison Wood felfedező nyomon követi a legikonikusabb veszélyeztetett állatokat a bolygón: sivatagi oroszlánokat, orángutánokat és jegesmedvéket. Bennszülött idegenvezetők és természettudósok társaságában jobban megérti, hogyan élik túl ezek a ravasz állatok az egyre romló esélyek ellenére, melyet az emberi tevékenység és klímaváltozás fenyegető veszélye jelent.
2025-12-05 06:00:00
A magasból nyíló kilátás elénk tár egy óriási és lenyűgöző hidat, mely egy látszólag áthidalhatatlan szurdokon ível át Franciaország vidéki részén; Kína távoli és fenséges Zhangjiajie-hegységében egy hatalmas liftet, mely egy meredek sziklafal oldalához kapaszkodva emelkedik több száz méter magasra, és egy rekordot döntő alagutat, mely több, mint 50 kilométer hosszan szeli át a svájci és német Alpokat.
2025-12-05 07:00:00
Levison és túratársa, Alberto útjának utolsó szakaszát követhetjük nyomon. Expedíciójuk célja, hogy Közép-Amerikán hosszában áthaladva Mexikóból Kolumbiába jussanak. Mintegy 2000 kilométer megtétele és három hónap után elérték a hetedik országot, Panamát. Az utolsó közel 1000 kilométeren hegyeken, természetvédelmi területeken és a Panama-csatornán keresztül visz az útjuk, mielőtt megérkeznek Panamavárosba. Majd következik a végső megmérettetés: csaknem 100 kilométer a bolygó legveszélyesebb dzsungelében.
2025-12-05 08:00:00
A hidegháború csúcspontján egy 269 utast szállító, az Egyesült Államokból Szöulba tartó koreai repülőgép kissé letért a repülési útvonalától, mire a Szovjetunió két rakétával a levegőben megsemmisítette a gépet.
2025-12-05 08:05:00
A hatóságok figyelmét felkelti egy nő, miután háztartási készülékeket tartalmazó két dobozában a röntgen valami furcsát mutat ki. A határőröknek ezután egy fiatal egyiptomi férfi helyzetét kell megoldaniuk, aki az érkezése után egy nappal mindenáron Nicaraguába szeretne továbbrepülni, és könyörög, hogy ne küldjék vissza a hazájába.
2025-12-05 08:35:00
Családja meglátogatása után egy fiatal kolumbiai diák jókora poggyásszal és két csupor kakaóporral tér haza, melyekben valami más is rejtőzik. Két barát nyaralásra érkezett Angolából, de az egyikük telefonján talált információ boríthatja a terveit.
2025-12-05 09:05:00
Tajvanban egy nő felveszi, hogy egy rejtélyes élőnek tűnő kábel rángatózik a földön. Texasban videóra veszik, ahogy a madarak kifinomult érzékelésükkel elmenekülnek az elektromos vezeték robbanásától még a robbanás előtt. Egy óriási lényt vesznek videóra, amint a Jangce-folyóban úszik a hatalmas Három-szurdok-gát közelében.
2025-12-05 10:00:00
Alaszka lakói kénytelenek új képességeket tanulni, és régi technikákat is fel kell elevenítsenek, hogy így táplálják lelküket a tél könyörtelenségével szemben.
2025-12-05 10:55:00
A magasból nyíló kilátás elénk tár egy óriási és lenyűgöző hidat, mely egy látszólag áthidalhatatlan szurdokon ível át Franciaország vidéki részén; Kína távoli és fenséges Zhangjiajie-hegységében egy hatalmas liftet, mely egy meredek sziklafal oldalához kapaszkodva emelkedik több száz méter magasra, és egy rekordot döntő alagutat, mely több, mint 50 kilométer hosszan szeli át a svájci és német Alpokat.
2025-12-05 11:50:00
Egy légi utazás a tengerpart nélküli Etiópia felett. Fedezze fel a kopár észak hihetetlen tájait, a felvidék termékeny völgyeit, és repüljön át a Nagy-hasadékvölgy felett. Legyen szemtanúja a rendkívüli tájakon élő virágzó közösségek vállalkozói szellemének. A távoli dél drámai hegyvonulatai a Föld legritkább élőlényeinek adnak otthont. Itt az idő, hogy megismerjük Etiópiát a magasból.
2025-12-05 12:55:00
Ebben az epizódban Janiék a Jurisics-várat foglalják el Kőszegen, ahol nem csak egy várkapitány, hanem többtucat török és magyar harcos várja őket. Ibrahim nagyvezér és Jurisics Miklós kapitány seregénél valamivel kevesebben vannak ugyan, de így is kiderül, hogyan tudta feltartóztatni alig ezer ember a több mint ötvenezres túlerőt, ahogyan az is, hogy Jani tud-e lángoló nyílvesszővel lőni.
2025-12-05 13:20:00
Tajvanban egy nő felveszi, hogy egy rejtélyes élőnek tűnő kábel rángatózik a földön. Texasban videóra veszik, ahogy a madarak kifinomult érzékelésükkel elmenekülnek az elektromos vezeték robbanásától még a robbanás előtt. Egy óriási lényt vesznek videóra, amint a Jangce-folyóban úszik a hatalmas Három-szurdok-gát közelében.
2025-12-05 14:15:00
A humorista Sue Perkins a szerelem városában indítja európai kalandját. Mivel épp lekési a híres Orient-expresszt, vonat helyett görkorcsolyára száll. Kalandvágytól fűtve egy világsztár séf által elkészített gourmet rovarokat kóstol. Az absinthe-tól kissé kapatosan először modellnek áll a párizsi divathét kifutóján, majd párizsi kalandja lezárásaként egy feledhetetlen éjszakára táncoslánynak a Crazy Horse mulatóban.
2025-12-05 15:10:00
Alaszka lakói kénytelenek új képességeket tanulni, és régi technikákat is fel kell elevenítsenek, hogy így táplálják lelküket a tél könyörtelenségével szemben.
2025-12-05 16:05:00
Ben az olaszországi Piemonte havas hegyeibe utazik, ahol megismeri Johannes atyát, egy remeteként élő osztrák papot. Az atya körbevezeti saját kápolnával is büszkélkedő parányi otthonán Bent, aki meglepődve jön rá, hogy több a közös bennük, mint gondolta.
2025-12-05 17:05:00
Levison Wood felfedező nyomon követi a legikonikusabb veszélyeztetett állatokat a bolygón: sivatagi oroszlánokat, orángutánokat és jegesmedvéket. Bennszülött idegenvezetők és természettudósok társaságában jobban megérti, hogyan élik túl ezek a ravasz állatok az egyre romló esélyek ellenére, melyet az emberi tevékenység és klímaváltozás fenyegető veszélye jelent.
2025-12-05 18:05:00
Egy utas nem tud majd kimosakodni abból, ha a nála talált folyékony szappankapszulák tartalma illegálisnak bizonyul, egy Angolából érkező és Panamába tartó férfiról pedig _ a vízumával kapcsolatos gondokon felül _ kiderülnek élete részletei, ami gyanút kelt a hatóságokban utazása végső célját illetően.
2025-12-05 18:35:00
Egy fiatal bolíviai férfi egy hónapra utazna Kubába, de olyan hagyományt hozott magával, melyet a hatóságok illegálisnak tarthatnak. A határőrök egy erőszakos hátterű orosz utassal szembesülnek, aki még nagyobb bajba kerül, amikor kétes útlevelet mutat fel.
2025-12-05 19:05:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a modern mérnöki megoldások és a "természetes" utánzás egyik csodáját a brit főváros szívében, elektromos "szuperfák" valószerűtlen ligetét Szingapúrban, és a dél-angliai tájat uraló furcsa, "buborékszerű" kupolákat.
2025-12-05 20:05:00
A sötét tél tombolása közepette az alaszkaiak ki kell használják a rövid enyhülést, hogy létfontosságú erőforrásokat szerezzenek be és elvégezzenek néhány alapvető feladatot.
2025-12-05 21:00:00
Két videóriporter hirtelen elveszíti egymást egy éjszakai klubban történt halálos tömeglövöldözés során. Kövesse nyomon, ahogy kétségbeesetten keresik egymást.
2025-12-05 21:30:00
Megható jelenetek arról, ahogy bátor járókelők önzetlenül az életüket kockáztatják, hogy riasszák egy toronyház lakóit egy gyorsan terjedő tűzvész miatt.
2025-12-05 22:00:00
Megható jelenetek arról, ahogy bátor járókelők önzetlenül az életüket kockáztatják, hogy riasszák egy toronyház lakóit egy gyorsan terjedő tűzvész miatt.
2025-12-05 23:00:00
A mai epizódból kiderül, hogy a fogvatartott nők több mint fele tartós érzelmi, fizikai vagy szexuális visszaélés hatásaitól szenved. Problémáik kezelésére az HMP Foston Hall személyzete felkarol egy figyelemre méltó új terápiás csoportot, melyet maguk az elítéltek vezetnek.
2025-12-06 00:00:00
A Fülöp-szigeteki Mindanao ad otthont az ország legnagyobb muszlim közösségének. Marawi városában, egyik napról a másikra, dzsihadista fegyveresek ISIS-zászlót tűznek ki, jelezve, hogy ellenőrzésük alá vonnák a régiót. Stábunk Marawiba utazik, hogy megtudja, miként segíti elő a kábítószer-kereskedelem a terrorcsoportot.
2025-12-06 00:25:00
Duterte Fülöp-szigeteki elnök hadat üzent a kábítószereknek, de a harc egyre bonyolultabbá válik. Az ország déli-muszlim lakta régióiban _ az ISIS komoly drog-kereskedelemből származó profitra tesz szert. Eközben katonai egységek ellentámadást indítanak, hogy meggátoljanak egy terrorcsoportot Marawi városának elfoglalásában.
2025-12-06 00:50:00
Vajon a furcsa sarki fények egy titkos náci laboratóriumot jelölnek? Angliában egy háztulajdonos videóra veszi, amint egy agresszív poltergeist konyhai eszközöket dobál a fiókjából. Fák mozognak egy havas kanadai tájban úgy, ahogy a fáknak nem igazán kellene mozogniuk. Kazahsztánban óriási füstrobbanás borítja be az utcát fojtogató sárga füsttel.
2025-12-06 01:45:00
A humorista Sue Perkins a szerelem városában indítja európai kalandját. Mivel épp lekési a híres Orient-expresszt, vonat helyett görkorcsolyára száll. Kalandvágytól fűtve egy világsztár séf által elkészített gourmet rovarokat kóstol. Az absinthe-tól kissé kapatosan először modellnek áll a párizsi divathét kifutóján, majd párizsi kalandja lezárásaként egy feledhetetlen éjszakára táncoslánynak a Crazy Horse mulatóban.
2025-12-06 02:30:00
Egy légi utazás a tengerpart nélküli Etiópia felett. Fedezze fel a kopár észak hihetetlen tájait, a felvidék termékeny völgyeit, és repüljön át a Nagy-hasadékvölgy felett. Legyen szemtanúja a rendkívüli tájakon élő virágzó közösségek vállalkozói szellemének. A távoli dél drámai hegyvonulatai a Föld legritkább élőlényeinek adnak otthont. Itt az idő, hogy megismerjük Etiópiát a magasból.
2025-12-06 03:25:00
A mai epizódból kiderül, hogy a fogvatartott nők több mint fele tartós érzelmi, fizikai vagy szexuális visszaélés hatásaitól szenved. Problémáik kezelésére az HMP Foston Hall személyzete felkarol egy figyelemre méltó új terápiás csoportot, melyet maguk az elítéltek vezetnek.
2025-12-06 04:15:00

2025-12-06 05:00:00
Menekülés a szabadságért _ 30-35 km-eket úszva a Fekete-tenger hideg áramlatai között. Egyetlen rossz mozdulat a biztos halált jelenti. Még a hidegháború vége után is országok semmisültek meg.
2025-12-06 05:05:00
A természet megszelídítése és energiáinak az emberiség szolgálatába állítása olyan kihívás, amelyet a hidroelektromos gátak létrehozásával tökélyre fejlesztettünk. A gátépítés technikáját három különleges gát forradalmasította, melyek a mögöttük húzódó mérnöki csúcsteljesítménynek köszönhetően korszakalkotónak bizonyultak: 1960-ban a Serre-Ponçon-i gát volt az első az igazán gigantikus gátak sorában. Több mint 120 méteres magasságban található víztározója Franciaország legnagyobb mesterséges tava. Ennek megvalósításához azonban két falut kellett vízzel elárasztani az alatta húzódó völgyben. A Romanche-Gavet-i gátat nemrég avatták. 2020 óta egy páratlan technológia megtestesítője. Nem kevesebb, mint öt gát szerepét vette át, miközben gyakorlatilag láthatatlan.
2025-12-06 06:00:00
A csapatoknak 1000 kocka áll rendelkezésükre, hogy egy olyan szerkezetet építsenek, amely a magasból leejtve darabokra törik. Minél tovább repülnek a leesett kockák, annál magasabb a pontszám jár a csapatnak. Ez a feladat nagy kihívás lesz számukra, hiszen szembemegy azzal, amiben hisznek. Vajon ki lesz az, aki leginkább felül tud kerekedni ezen a kihíváson és megnyeri a pusztító kockaépítés próbáját?
2025-12-06 07:00:00
A dunaszekcsői parton Nick visszaviszi a római császár, Marcus Aurelius mellszobrát a római tábor helyére, ahol megtalálták, hogy újra "láthassa a Dunát". Átutazunk a gemenci ártéren egy furcsa tavaszon, amikor a koronavírus miatt hiányoznak a turisták. Nick találkozik egy elragadó idegenvezetővel, és az éjszakát egy családi házban tölti. Budapesten Müller Péter Sziámi vezeti körbe.
2025-12-06 08:00:00
Az HM. Kiss József 86 Helikopterdandár bázisán Szabolcs ejtőernyős pilótává avanzsál. Ahhoz, hogy valaki pilóta lehessen alapvetés, az ejtőernyős ugrás. Szabolcsot rögtön az elején "mély vízbe" dobják, ejtőernyős szimulációs gyakorlaton vesz rész, majd jön az éles bevetés: 4000 méter magasból ugrik ki tandemben egy ejtőernyős kollégával. Ha nem lett volna elég ennyi, másnap helikopterre száll, ő vezeti a helikoptert, majd a legvégén egy igazi helikopteres mentőakcióban is részt vesz. Izgalmas, akciódús kalandok, melyben Szabolcs "a saját bőrét "viszi a vásárra. A Mecsek Rallye: Magyarországon a 2. legjelentősebb autós versenye. A Mecsek, a rallye autózás fellegvára, Szabolcs részt tud venni egy teszten, ahol bejut egy gyorsasági előfutamba, és saját maga tapasztalja meg milyen 200 km/ órás sebességgel bevenni a tűkanyarokat. Megismerjük a nagyszabású rendezvény kulisszáit, szórakoztató szituációkba helyezve a műsorvezetőt és helyben reagálunk a legváratlanabb eseményekre is: Milyen az, ha verseny közben kigyullad egy autó?!
2025-12-06 09:00:00
Mivel Irán még mindig fogva tartja a Stena Imperót, a Duncan parancsot kap, hogy folytassa a tartályhajók biztonságos átkísérését a Hormuz-szoroson. dműveleteiben vesz részt.
2025-12-06 10:00:00
Ausztrália napja van: egy nemzeti ünnep, mely a hajózás minden kedvelőjének lehetőséget ad arra, hogy a vízre szálljon, köztük egy fiatalemberrel, aki apja hajóján véletlenül nem a tankba, hanem a horgászbot-tartóba tölt több, mint száz liter üzemanyagot. A perzselő nyári hőségben ez súlyos vészhelyzetet okoz, hiszen a hajó bármely pillanatban felrobbanhat. A műsor tartogat még elszabadult jet skiket és egy óriási vontatóhajót is, amely javításra vár a szárazdokkban.
2025-12-06 11:00:00
Az Empire State Building _ New York szívében. A felhőkarcolók anyja és az amerikai álom szimbóluma. De mi történik ha ez a legenda találkozik egy modernkori ikonnal? Az Empire State Building szemben a Burdzs Kalifával. A világ legmagasabb felhőkarcolója és a bolygó legmagasabb épülete.
2025-12-06 12:00:00
Végig követjük az útját öt terméknek, mielőtt a polcokra kerülnek. Utunk során kiderül, hogy egyetlen póló legyártásához 1 millió liter vízre van szükség, hogy az összes nadrággomb és cipzár 80%-a egyetlen kínai városban készül, és hogy a kiselejtezett ruhák mindössze 1%-át hasznosítják újra új szövetté.
2025-12-06 13:05:00
Az alaszkaiaknak ki kell használniuk a nyár hátralévő napjait, hogy elkészüljenek létfontosságú feladataikkal, melyek a tél visszatértével lehetetlenné fognak válni. Egy dagály során Hailstone-ék élet-halál döntéssel szembesülnek. Ricko DeWilde bevonja gyermekeit a családi birtok fenntartásába. Jessie Holmes új módszereket talál élelem gyűjtésére és elraktározására a tél túléléséhez. Andy Bassich és Denise Becker vadászni indulnak, ősi módszerekkel.
2025-12-06 14:00:00
Az alaszkaiak kihasználják a rövid nyár meleg napjait, hogy jó esélyekkel vágjanak neki a télnek.
2025-12-06 15:00:00
Az észak-svédországi Jukkasjärviben egy szakmérnökökből és -tervezőkből álló csapat egy hatalmas, 35 szobás, teljesen felszerelt hotelt épít, csupán hóból és jégből. A hosszú és sötét sarkvidéki éjben a kegyetlen, mínusz 30 fokos hőmérsékleten dolgozva mindössze hat hét alatt tervezik megvalósítani a projektet. Némi leleményes, fagypont alatti mérnöki tervezésnek és rengeteg kemény munkának köszönhetően a végeredmény egy lenyűgöző téli csodaország, ahol a világ minden tájáról érkező vendégek a jég alatt megszállva élvezhetik az éjszakát.
2025-12-06 16:00:00

2025-12-06 17:00:00
Egy légi utazás Botswana felett. Ismerje meg egy hatalmas táj csodáit, a Makgadikgadi kiszáradt sóstavaitól az Okavango-delta hihetetlen árterén át Afrika második legnagyobb sivatagáig, a Kalaháriig. Fedezze fel Afrika legnagyobb vadonjait, gazdag mezőgazdaságát, legendás állatvilágát és legnagyobb gyémántbányáját. Itt az idő, hogy megismerjük Botswanát a magasból.
2025-12-06 18:00:00
Ben Fogle a világ túlsó vége felé veszi az irányt, hogy meglátogassa Bette-et, egy idős hölgyet, aki egyedül él egy rozoga házban Észak-Queensland vadregényes vidékén. Ben hamar megismerkedik Bette nemtörődöm személyiségével, és mivel Bette nem hajlandó főzni, nem marad más választása, mint hogy maga próbálkozzon a vacsorával. A hét előrehaladtával Bette megkedveli vendégét, és elmagyarázza, mi vonzotta őt 30 évvel ezelőtt a zord ausztrál vadonba. Minél hosszabb időt tölt együtt ez a valószínűtlen páros, annál erősebb lesz a kötelékük, ami szívből jövő könnyeket, sok nevetést és néhány nagyon furcsa táncot eredményez.
2025-12-06 19:00:00
A sorozat első részében Michael egy emlékezetes nappal indítja hosszú hétvégéjét: kémtörténeteket hallgat, elkészít egy népszerű spanyol édességet, átadja magát a utcai táncok fergeteges energiájának, és időutazást tesz Spanyolország aranykorába.
2025-12-06 19:55:00
A második részben Michael egy mozgalmas nap során pompás, grillezett halat kóstol, hagyományos spanyol köpenyeket próbál fel, meglátogatja a világ egyik legnagyszerűbb műgyűjteményét, és felfedez egy titkos zugkocsmát, amely egy irodalmi hős törzshelye volt.
2025-12-06 20:50:00
2021 májusában járunk, a HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozó éppen most indul első küldetésére a Földközi-tengeren és az Indiai-óceánon át a Dél-kínai-tengerig. 23 nemzetközösségi országból toborzott hajó társaságának átlagéletkora mindössze 24 év. A fiatal tengerészek közül sokan még soha nem jártak tengeren, és fogalmuk sincs, mire számíthatnak. Miközben a legénységnek zűrös vizekre kell eveznie, meg kell tanulnia együtt élni, játszani és harcolni.
2025-12-06 22:05:00
Egy szokványos épülettűz rémisztő fordulatot vesz, amikor egy robbanás lángba borítja a tűzoltókat.
2025-12-06 22:30:00
Egy különös eset egy különös helyen: egy férfi 15 méterrel a föld alatt rekedt egy elhagyatott rakétabázison.
2025-12-06 23:00:00
A Fülöp Szigetek legfőbb börtöne a New Bilibid fegyház. 1500 elítélt fogvatartására tervezték, most mégis több, mint 8 ezer lakója van. Ez azt jelenti, hogy minden 25 négyzetméteres cellára 90 rab jut, de sokuknak csak a padlón jut hely. 2 őr több, mint kétezer rabot tart ellenőrzés alatt. A minden héten érkező utánpótlás pedig csak ront a helyzeten.
2025-12-07 00:00:00
1985. november 23-án az Egypt Air 648-as járata a görögországi Athénból az egyiptomi Kairóba indult. Soha nem érte el célját. A végzetes sorsú járat történetét első kézből az események szemtanújaként az egyik szerencsés túlélő _ egy CIA-tiszt _ és az elkövető bíróság elé állításával megbízott FBI-ügynökök mesélik el.
2025-12-07 00:55:00
A mai epizódból kiderül, hogy a fogvatartott nők több mint fele tartós érzelmi, fizikai vagy szexuális visszaélés hatásaitól szenved. Problémáik kezelésére az HMP Foston Hall személyzete felkarol egy figyelemre méltó új terápiás csoportot, melyet maguk az elítéltek vezetnek.
2025-12-07 01:55:00

2025-12-07 02:40:00
A Belbiztonsági Nyomozó Szolgálat különleges ügynökeinek egy csoportja az elit Védelmi Bűnügyi Nyomozó Szolgálattal fog össze egy kínai szoftverkalóz azonosítására és elfogására, aki az USA nemzetbiztonságát fenyegeti.
2025-12-07 03:20:00
Az észak-svédországi Jukkasjärviben egy szakmérnökökből és -tervezőkből álló csapat egy hatalmas, 35 szobás, teljesen felszerelt hotelt épít, csupán hóból és jégből. A hosszú és sötét sarkvidéki éjben a kegyetlen, mínusz 30 fokos hőmérsékleten dolgozva mindössze hat hét alatt tervezik megvalósítani a projektet. Némi leleményes, fagypont alatti mérnöki tervezésnek és rengeteg kemény munkának köszönhetően a végeredmény egy lenyűgöző téli csodaország, ahol a világ minden tájáról érkező vendégek a jég alatt megszállva élvezhetik az éjszakát.
2025-12-07 04:05:00
Egy férfi filmre veszi, ahogy egy olyan rovar sétál a földön, amelynek nincsenek is belső szervei. A kamerák rögzítik, ahogy egy Jézus-szobor mozgatja a fejét Mexikóvárosban. Egy nő filmre vesz egy sátáni robbanást egy futballstadion felett a kaliforniai Santa Clara-ban.
2025-12-07 04:50:00
Ben Fogle a világ túlsó vége felé veszi az irányt, hogy meglátogassa Bette-et, egy idős hölgyet, aki egyedül él egy rozoga házban Észak-Queensland vadregényes vidékén. Ben hamar megismerkedik Bette nemtörődöm személyiségével, és mivel Bette nem hajlandó főzni, nem marad más választása, mint hogy maga próbálkozzon a vacsorával. A hét előrehaladtával Bette megkedveli vendégét, és elmagyarázza, mi vonzotta őt 30 évvel ezelőtt a zord ausztrál vadonba. Minél hosszabb időt tölt együtt ez a valószínűtlen páros, annál erősebb lesz a kötelékük, ami szívből jövő könnyeket, sok nevetést és néhány nagyon furcsa táncot eredményez.
2025-12-07 05:35:00

2025-12-07 06:00:00

2025-12-07 06:25:00

2025-12-07 06:50:00
Az évadnyitó részben Brandon csatlakozik egy kalandra Ted új vállalkozásához, a Flashback Salvage-hez. Első útjuk egy történelmi kutatóintézetbe vezet, teli a múlt század közepéről származó laboratóriumi ereklyékkel, melyek egy ügyfél számára kellenek. Ted ezután bevonja az újonnan felvett Nicket és Rochelle-t, hogy segítsenek egy bonyolult mentésben egy befagyott roncstelepen.
2025-12-07 07:45:00
Ted, Brandon, és Rochelle Belleville-be utaznak, egy régi farmház és egy egykori kalapgyár értékeinek megmentésére. A padláson Ted két rejtélyes, 200 éves portréra bukkan, miközben majdnem elsiklik néhány rejtett kincs felett. A Flashback főhadiszállásán Ted két új taggal bővíti csapatát: régi cimborájával, Johnnal és a rendkívül magabiztos restaurátorral, AJ-vel.
2025-12-07 08:40:00
Minden igyekezetük és várakozásaik ellenére nem tudnak szárazföldön tovább haladni, egy Mianmár és India között kiújuló katonai konfliktus miatt. 2 hét veszteglés utan egy kényszer repüléssel érkeznek Bangkokba, azonban a biciklik eltűnnek. Csak hosszas nyomozás után sikerül a szállítás során megsérült biciklikre bukkanni és visszaszerezni őket. Végül 29 napot töltenek az egykori Burmában, mélyítve emberi kapcsolataikat.
2025-12-07 09:10:00
Újra a két főszereplő közötti feszültségre terelődik a hangsúly, ami előkészíti a hamarosan bekövetkező nagy fordulatot az utazásban. Adorján, egy reggelen, minden bátorságát összeszedve bejelenti Ádámnak, hogy egy darabig egyedül szeretné folytatni az utazást. Abban állapodnak meg, hogy 3 hónapra külön válnak, és majd karácsonykor Sydneyben fognak újra találkozni.
2025-12-07 09:45:00
Dawid végül megbízást kap. Elsőként a kőfejtőbe kell mennie, felvenni az árut. Az oda- és visszaút azonban nagyon megpróbáltatónak bizonyulnak.
2025-12-07 10:40:00
Több mint 3000 megtett kilométer után Dawid visszatér Mombasába. Ezúttal lehetősége nyílik bejárni a várost, és megtekinteni, miként zajlik ott az utcai kereskedés. A nap végén felkeresi a mombasai tengerpartot.
2025-12-07 11:35:00
Dél-Amerika szárazföldi határain az ellenőrzések alaposak. Los Libertadores-ben, a Chile és Argentína közötti határon képzett kutyák segítségével ellenőrzik a buszok összes utasát, hogy véget vessenek a szabályozott anyagok illegális kereskedelmének. Brazíliában, a Foz de Iguazú-i határátkelőnél egy ügynök egy argentin férfit kérdez ki, aki nem tud számlát felmutatni a Paraguayban vásárolt HiFi rendszeréről.
2025-12-07 12:05:00
Kolumbiában, a bogotai cargo-terminálon egy Indiába tartó csomag kelti fel a kábítószerkereső kutya figyelmét. A csomag látszólag egy átlagos centrifugális vízszivattyút tartalmaz. A szivattyú kemény fém burkolatát átfúrva az ügynökök megtalálják az álcázott kábítószert.
2025-12-07 12:35:00

2025-12-07 13:05:00
Mikor a nyár őszbe fordul, az alaszkaiaknak a bevált hagyományokra kell támaszkodniuk a túléléshez.
2025-12-07 14:00:00
Az ősz közepén az alaszkaiak fáradhatatlanul próbálják befejezni létfontosságú feladataikat, mielőtt a tél újból meghódítja otthonukat.
2025-12-07 15:00:00
A hatalmas Brenner-bázis vasúti alagút 55 kilométeren át fog húzódni az Alpok alatt Közép-Európában, amivel a világ legnagyobb földalatti vasúti összeköttetése lesz.
2025-12-07 16:00:00
A hatalmas Brenner-bázis vasúti alagút 55 kilométeren át fog húzódni az Alpok alatt Közép-Európában, amivel a világ legnagyobb földalatti vasúti összeköttetése lesz.
2025-12-07 17:00:00
Ebben a részben Adorján kapja a főszerepet. A kihívásokkal teli időszak megható emberi találkozásokkal és természeti tapasztalásokkal segíti őt az énfejlődésben, míg Ádámnak itt biciklizni egy könnyed nyaralással ér fel. Végig nagyon élvezi az ausztrál természetet, sok új emberrel ismerkedik meg, ahogy Sydney felé halad. Itt gyerekkori barátaival tölti a karácsonyt és a szilvesztert, várva Adorján beérkezését, ami végül nem a megbeszéltek szerint történik.
2025-12-07 17:30:00
Adorján Nullarbor expedíciója a végéhez közelít, Ádám pedig célba veszi Japánt egy váratlan információnak köszönhetően, de először még Új-Zélandra megy, hogy a déli és északi szigeten is bringázzon egy-egy szűk hónapot. Majd 8 hónap külön utazást követően a főszereplők végre újra találkoznak Japánban.
2025-12-07 18:00:00
Ben visszatér Svédország erdeibe, ahol először találkozott Annalisával, az egyedülálló anyával. Három évvel később Annalisának új párja és irigylésre méltó tanyája van. Ben megismeri azt a páratlan utat, melyet a háromfős kis család megtett a pandémia alatt, és azt is, hogyan tartják fenn szűkös életüket szenvedéllyel és céltudatossággal.
2025-12-07 19:00:00
A légi utazások során Anglia, Wales és Skócia látványosságait és történelmét fedezhetjük fel. A sorozat nagy felbontású kamerákkal felszerelt helikopterekről és drónokról készült felvételek segítségével mutat meg ikonikus látnivalókat és félreeső helyeken található műemlékeket a nézőknek.
2025-12-07 20:05:00
Költözni nem könnyű. Pláne vadlovakkal, több mint 4500 kilométert repülve egy katonai gépen. Vadon Jani és Dr. Sós Endre bemutatják a lovak befogásának, elkülönítésének, szárazföldi és légi szállításának az izgalmait és kockázatait. Ámulatba ejtő helyszínek, a Hortobágytól a kazah vadvilágig: végeláthatatlan sztyeppék, hatalmas hegyek határolják a nemzetközi összefogással létrejött, történelmi jelentőségű utat.
2025-12-07 21:05:00
Joel és Molly halászati ügynököknek a viharos tengeren kell feljutniuk egy halászhajóra. Veszélyes feladatról van szó, mivel a két hajó egymás mellett halad, így könnyen a vízbe eshetnek. A tengerészeti tiszt, Rhianna, szakadó esőben siet egy elsüllyedt hajóhoz, nem tudva, hogy kik vannak a fedélzeten és vajon életben vannak-e még. Eközben a Hope Diving búvárcsapatának _ akik az egyik legveszélyesebb foglalkozást űzik a tengeren _ víz alatti oszlopokat kell hegesztenie egy mólón.
2025-12-07 22:00:00
Brazília rendkívül veszélyes favelái a világ leghalálosabb helyei közé tartoznak, ahol az ember felnőhet. Ashley fiatal férfiakkal találkozik Rio leghírhedtebb faveláiból, hogy megtudja, hogyan élnek, és mi kényszeríti őket arra, hogy a túléléshez bandákhoz csatlakozzanak. Megismeri, mi kell ahhoz, hogy valakiből őrszem, katona és drogdíler váljon egy olyan világban, ahol bármelyik pillanatban meghalhat.
2025-12-07 23:10:00

2025-12-08 00:10:00
Orosz titkos ügynökök, fedett állásban, alvó ügynökökként épültek be az USA-ban, ahol látszólag átlagos "amerikai" életet élnek. E fenyegetés semlegesítésére az FBI elindítja története egyik legnagyobb kémelhárítási műveletét.
2025-12-08 01:00:00
A mai epizód az anyaság érzelmekkel teli nehézségeit vizsgálja. A börtön hisz abban, hogy a kapcsolattartás a családdal létfontosságú a visszaesők arányának csökkentéséhez _ de ez óriási kihívást jelent, amikor évente 15.000 gyermek szakad el anyjától.
2025-12-08 02:00:00

2025-12-08 02:45:00
A "Rend" néven elhíresült csoport milliókat lopott ámokfutása során, és meggyilkolt egy szókimondó zsidó rádiós műsorvezetőt. Az USA északnyugati partján FBI-ügynökök egy csoportja próbálja megtalálni és elfogni az ország történetének egyik legnagyobb belföldi terrorista szindikátusát.
2025-12-08 03:25:00
A hatalmas Brenner-bázis vasúti alagút 55 kilométeren át fog húzódni az Alpok alatt Közép-Európában, amivel a világ legnagyobb földalatti vasúti összeköttetése lesz.
2025-12-08 04:10:00
Egy texasi városban az éjszaka nappallá változik, ahogy egy intenzív robbanás megvilágítja az eget. Filmre vesznek egy férfit, ahogy egy groteszk lénnyel küzd, amely olyan, mintha egyenesen egy tündérmeséből érkezett volna. Egy élettel teli mozdulatokkal rendelkező furcsa felhőt rögzítenek, amely Floridában egy kertből emelkedik fel. Egy, ember által meg nem érintett autó megmagyarázhatatlanul közlekedik egy parkolón át úgy, hogy be van húzva a kézifék. Egy birkanyáj teljesen mozdulatlanul áll egy észak-angliai mezőn.
2025-12-08 04:50:00
Ben visszatér Svédország erdeibe, ahol először találkozott Annalisával, az egyedülálló anyával. Három évvel később Annalisának új párja és irigylésre méltó tanyája van. Ben megismeri azt a páratlan utat, melyet a háromfős kis család megtett a pandémia alatt, és azt is, hogyan tartják fenn szűkös életüket szenvedéllyel és céltudatossággal.
2025-12-08 05:35:00

2025-12-08 06:00:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a modern mérnöki megoldások és a "természetes" utánzás egyik csodáját a brit főváros szívében, elektromos "szuperfák" valószerűtlen ligetét Szingapúrban, és a dél-angliai tájat uraló furcsa, "buborékszerű" kupolákat.
2025-12-08 07:00:00
A humorista Sue Perkins a szerelem városában indítja európai kalandját. Mivel épp lekési a híres Orient-expresszt, vonat helyett görkorcsolyára száll. Kalandvágytól fűtve egy világsztár séf által elkészített gourmet rovarokat kóstol. Az absinthe-tól kissé kapatosan először modellnek áll a párizsi divathét kifutóján, majd párizsi kalandja lezárásaként egy feledhetetlen éjszakára táncoslánynak a Crazy Horse mulatóban.
2025-12-08 08:00:00
Egy utas nem tud majd kimosakodni abból, ha a nála talált folyékony szappankapszulák tartalma illegálisnak bizonyul, egy Angolából érkező és Panamába tartó férfiról pedig _ a vízumával kapcsolatos gondokon felül _ kiderülnek élete részletei, ami gyanút kelt a hatóságokban utazása végső célját illetően.
2025-12-08 08:30:00
Egy fiatal bolíviai férfi egy hónapra utazna Kubába, de olyan hagyományt hozott magával, melyet a hatóságok illegálisnak tarthatnak. A határőrök egy erőszakos hátterű orosz utassal szembesülnek, aki még nagyobb bajba kerül, amikor kétes útlevelet mutat fel.
2025-12-08 09:05:00
Vajon a furcsa sarki fények egy titkos náci laboratóriumot jelölnek? Angliában egy háztulajdonos videóra veszi, amint egy agresszív poltergeist konyhai eszközöket dobál a fiókjából. Fák mozognak egy havas kanadai tájban úgy, ahogy a fáknak nem igazán kellene mozogniuk. Kazahsztánban óriási füstrobbanás borítja be az utcát fojtogató sárga füsttel.
2025-12-08 10:00:00
A sötét tél tombolása közepette az alaszkaiak ki kell használják a rövid enyhülést, hogy létfontosságú erőforrásokat szerezzenek be és elvégezzenek néhány alapvető feladatot.
2025-12-08 10:55:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a modern mérnöki megoldások és a "természetes" utánzás egyik csodáját a brit főváros szívében, elektromos "szuperfák" valószerűtlen ligetét Szingapúrban, és a dél-angliai tájat uraló furcsa, "buborékszerű" kupolákat.
2025-12-08 11:50:00
Egy csodálatos légi utazás a kontinens legdélebbi országában, Dél-Afrikában. A vadállatoktól hemzsegő vadregényes partoktól a nyüzsgő, pezsgő városokig, ez a nagyszabású kaland bemutatja eme lenyűgöző ország népeit, tájait és vadvilágát. Nyugatról keletre repülve az ország legszebb látnivalói felett, itt az ideje, hogy megcsodálja Dél-Afrikát a magasból.
2025-12-08 12:55:00
Vadon Jani Regéc várához látogat. Táboroznak egy egykori pálos kolostor helyén, megismerkednek egy patak különleges élővilágával. Regéc polgármestere, aki egyben a vár kapitánya vezetésével eljutnak Zemplén egyik legszebb várának rejtett zugaiba, egy régész és egy műemlékvédelmi szakember kalauzolásával megismerkednek a vár kalandos történetével és Zrínyi Ilona különleges "várrendtartásával".
2025-12-08 13:20:00
Vajon a furcsa sarki fények egy titkos náci laboratóriumot jelölnek? Angliában egy háztulajdonos videóra veszi, amint egy agresszív poltergeist konyhai eszközöket dobál a fiókjából. Fák mozognak egy havas kanadai tájban úgy, ahogy a fáknak nem igazán kellene mozogniuk. Kazahsztánban óriási füstrobbanás borítja be az utcát fojtogató sárga füsttel.
2025-12-08 14:15:00
Sue ezúttal Strasbourgba utazik, ahol felkarolja reneszánsz énjét, és megtalálja valódi hivatását, mint sellő, mielőtt megfürödne egy kád sörben. Kalandja ezután magasabb fokozatra kapcsol, amint egy luxus sportautóval útra kelve átéli saját száguldó 'Top Gear' pillanatát. Sue ezután szabadjára engedi kreatív oldalát: spray-vel fest Münchenben, majd stílusosan bajor táncosként zárja látogatását, a helyi Pride fesztivál egyik dobogóján.
2025-12-08 15:10:00
A sötét tél tombolása közepette az alaszkaiak ki kell használják a rövid enyhülést, hogy létfontosságú erőforrásokat szerezzenek be és elvégezzenek néhány alapvető feladatot.
2025-12-08 16:05:00
Csatlakozzon a világutazó Ben Fogle-hoz, aki egy különleges útra indul, hogy megismerje az egyik legelszigeteltebben élő családot, akivel valaha találkozott. Felfedi, mi késztette az egyetemen tanító házaspárt, Bec-et és Reece-t arra, hogy a civilizációt hátrahagyva a teljes elszigeteltséget válasszák.
2025-12-08 17:05:00
Levison Wood felfedező elutazik a kopár namíbiai vadonba, hogy megfigyelje a világ utolsó megmaradt sivatagi oroszlánjait.
2025-12-08 18:05:00
Egy diáknak a Kubában tiltott elektronikus cigaretták okoznak problémát a belépésnél, ám helyzete tovább bonyolódik, amikor azok kellékeinek összetevői miatt a tanulmányain kívül szabadságát is elveszítheti. A határőröket eközben meghatja egy férfi keserves élettörténete.
2025-12-08 18:35:00
Egy utas terjedelmes poggyászokkal tér vissza Kubába Mexikóból, és találnak néhány csomagot, amivel bajba kerülhet. Később egy jordán állampolgár megpróbálja eltitkolni élete néhány részletét, hogy bejusson az országba, végül egy férfi megbánja, hogy rossz ajándékot hozott a testvérének.
2025-12-08 19:05:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a pusztítást, melyet egy megrongálódott gát okozott a vidéki Brazilíában, egy híd katasztrofális összeomlását Genova szívében, és egy egykor hatalmas, de mára romokká vált, ősi várat egy történelmi török városban, Gaziantepben.
2025-12-08 20:05:00
Az alaszkaiak tettrekészen szállnak szembe a sötét téllel. Túlélésükhöz elengedhetetlen leckéket tanulnak és tanítanak.
2025-12-08 21:05:00
Miután az FBI egy Hezbollah terrorista cellára bukkan az észak-karolinai Charlotte egyik külvárosában, a nyomozók megpróbálják kibogozni bűncselekményeik szálait, hogy vádat emelhessenek a terrorizmus anyagi támogatása miatti első ügyben az USA-ban.
2025-12-08 22:00:00
A sztálingrádi vereséget követően a nácik egyfajta lassú, globális öngyilkoságba kezdenek. A lakossági besúgóknak köszönhetően a kis létszámú Gestapo képes volt minden ellenállást elnyomni. Ezzel egy időben a Holokauszt végső, borzalmas fejezete veszi kezdetét. A koncentrációs táborok még életben lévő foglyai halálos útra kényszerülnek a keleti frontról a Birodalomba.
2025-12-08 23:05:00
Németország 1945-ös veresége után Hitler tervezői és építőmérnökei megpróbálták kisebbíteni a holokausztban játszott szerepüket, és elhatárolódni a brutális náci rendszertől. A Führer legjelentősebb tervezőinek és építőmérnökeinek életét és karrierjét bemutató dokumentumfilm-sorozat feltárja az igazságot, és megmutatja milyen aktív szerepet játszottak a háború alakításában, az antiszemitizmus szításában és a hétköznapi németek meggyőzésében, hogy csatlakozzanak baljós ügyükhöz.
2025-12-09 00:05:00
Spanyolország az Európába irányuló kábítószer-kereskedelem kapujává vált, miután a marokkói kereskedők visszaélnek a közelségével. A marokkói hasist manapság már betakarítják és forgalmazzák. Spanyolország déli partjait pedig elárasztják a drogfutárok, akik gyorsan, észrevétlenül próbálnak partra szállni. Az infravörös kamerák azonban felfedik a helyzetüket. Csatlakozunk a Guardia Civilhez, akik Andalúziában próbálják megfékezni az áradatot.
2025-12-09 00:30:00
A dél-spanyolországi Algeciras kikötője régóta az európai áruforgalom legfontosabb tranzitállomása. Az ikonikus kereskedelmi központ manapság Európa vezető drogpiacai felé nyit kaput. Stábunk csatlakozik a spanyol csendőrökhöz, akik igyekeznek mindig egy lépéssel a csempészek folyamatosan változó útvonalai, és módszerei előtt járni.
2025-12-09 00:55:00
Egy hajó kettétörik a Bermuda-háromszög fekete-tengeri változatában. Egy megmagyarázhatatlan robbanás rázza meg Tennessee-t. Indiában a helyiek úgy hiszik, hogy szuperhős majomistenük visszatért. Egy kínai város felett rejtélyes gömbök kezdenek zuhanni a rémült tömegre. Hollandiában rosszul viselkednek a sirályok?
2025-12-09 01:50:00
Sue ezúttal Strasbourgba utazik, ahol felkarolja reneszánsz énjét, és megtalálja valódi hivatását, mint sellő, mielőtt megfürödne egy kád sörben. Kalandja ezután magasabb fokozatra kapcsol, amint egy luxus sportautóval útra kelve átéli saját száguldó 'Top Gear' pillanatát. Sue ezután szabadjára engedi kreatív oldalát: spray-vel fest Münchenben, majd stílusosan bajor táncosként zárja látogatását, a helyi Pride fesztivál egyik dobogóján.
2025-12-09 02:35:00
Egy csodálatos légi utazás a kontinens legdélebbi országában, Dél-Afrikában. A vadállatoktól hemzsegő vadregényes partoktól a nyüzsgő, pezsgő városokig, ez a nagyszabású kaland bemutatja eme lenyűgöző ország népeit, tájait és vadvilágát. Nyugatról keletre repülve az ország legszebb látnivalói felett, itt az ideje, hogy megcsodálja Dél-Afrikát a magasból.
2025-12-09 03:30:00
Miután az FBI egy Hezbollah terrorista cellára bukkan az észak-karolinai Charlotte egyik külvárosában, a nyomozók megpróbálják kibogozni bűncselekményeik szálait, hogy vádat emelhessenek a terrorizmus anyagi támogatása miatti első ügyben az USA-ban.
2025-12-09 04:10:00
A sztálingrádi vereséget követően a nácik egyfajta lassú, globális öngyilkoságba kezdenek. A lakossági besúgóknak köszönhetően a kis létszámú Gestapo képes volt minden ellenállást elnyomni. Ezzel egy időben a Holokauszt végső, borzalmas fejezete veszi kezdetét. A koncentrációs táborok még életben lévő foglyai halálos útra kényszerülnek a keleti frontról a Birodalomba.
2025-12-09 05:05:00
Autók milliói, többezer megtett kilométer mindennap egy az országot átszelő hálózaton. A francia autópályák a leglátványosabb mérnöki teljesítmények közé tartoznak.
2025-12-09 06:00:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a pusztítást, melyet egy megrongálódott gát okozott a vidéki Brazilíában, egy híd katasztrofális összeomlását Genova szívében, és egy egykor hatalmas, de mára romokká vált, ősi várat egy történelmi török városban, Gaziantepben.
2025-12-09 07:00:00
Sue ezúttal Strasbourgba utazik, ahol felkarolja reneszánsz énjét, és megtalálja valódi hivatását, mint sellő, mielőtt megfürödne egy kád sörben. Kalandja ezután magasabb fokozatra kapcsol, amint egy luxus sportautóval útra kelve átéli saját száguldó 'Top Gear' pillanatát. Sue ezután szabadjára engedi kreatív oldalát: spray-vel fest Münchenben, majd stílusosan bajor táncosként zárja látogatását, a helyi Pride fesztivál egyik dobogóján.
2025-12-09 08:00:00
Egy diáknak a Kubában tiltott elektronikus cigaretták okoznak problémát a belépésnél, ám helyzete tovább bonyolódik, amikor azok kellékeinek összetevői miatt a tanulmányain kívül szabadságát is elveszítheti. A határőröket eközben meghatja egy férfi keserves élettörténete.
2025-12-09 08:30:00
Egy utas terjedelmes poggyászokkal tér vissza Kubába Mexikóból, és találnak néhány csomagot, amivel bajba kerülhet. Később egy jordán állampolgár megpróbálja eltitkolni élete néhány részletét, hogy bejusson az országba, végül egy férfi megbánja, hogy rossz ajándékot hozott a testvérének.
2025-12-09 09:05:00
Egy hajó kettétörik a Bermuda-háromszög fekete-tengeri változatában. Egy megmagyarázhatatlan robbanás rázza meg Tennessee-t. Indiában a helyiek úgy hiszik, hogy szuperhős majomistenük visszatért. Egy kínai város felett rejtélyes gömbök kezdenek zuhanni a rémült tömegre. Hollandiában rosszul viselkednek a sirályok?
2025-12-09 10:00:00
Az alaszkaiak tettrekészen szállnak szembe a sötét téllel. Túlélésükhöz elengedhetetlen leckéket tanulnak és tanítanak.
2025-12-09 10:55:00
A magasból nyíló kilátás elénk tárja a pusztítást, melyet egy megrongálódott gát okozott a vidéki Brazilíában, egy híd katasztrofális összeomlását Genova szívében, és egy egykor hatalmas, de mára romokká vált, ősi várat egy történelmi török városban, Gaziantepben.
2025-12-09 11:50:00
Egy légi utazás Botswana felett. Ismerje meg egy hatalmas táj csodáit, a Makgadikgadi kiszáradt sóstavaitól az Okavango-delta hihetetlen árterén át Afrika második legnagyobb sivatagáig, a Kalaháriig. Fedezze fel Afrika legnagyobb vadonjait, gazdag mezőgazdaságát, legendás állatvilágát és legnagyobb gyémántbányáját. Itt az idő, hogy megismerjük Botswanát a magasból.
2025-12-09 12:55:00
Ma Janiék végre eljutnak Vajdahunyad várába. Nem, nem a Városligetbe, hanem oda, ahonnan a Hunyadiak neve származik, ahol látni Bethlen Gábor keze nyomát, ahol két átépítés és két tűzvész ide vagy oda, tátva maradt a Várfoglalók szája. Különösen, amikor megtudták, hogy mire használták az épület kínzókamráját.
2025-12-09 13:20:00
Egy hajó kettétörik a Bermuda-háromszög fekete-tengeri változatában. Egy megmagyarázhatatlan robbanás rázza meg Tennessee-t. Indiában a helyiek úgy hiszik, hogy szuperhős majomistenük visszatért. Egy kínai város felett rejtélyes gömbök kezdenek zuhanni a rémült tömegre. Hollandiában rosszul viselkednek a sirályok?
2025-12-09 14:15:00
Sue ezúttal elmerül Salzburg kulturális kínálatában, és YouTube szenzációvá válik jódlizásával. Egy alpakacsordával jógázva megtalálja belső zenjét, majd a bábszínház művészetével ismerkedik egy világhírű színházban. Útját az elegáns Bécsben folytatja, ahol a pulzusa az egekbe szökik egy versenyautóban, majdnem elájul, miután felfalja a világ legzsírosabb gombócait, végigkeringőzik a város táncparkettjein, és egy lenyűgöző látvány kedvéért szembenéz tériszonyával.
2025-12-09 15:10:00
Az alaszkaiak tettrekészen szállnak szembe a sötét téllel. Túlélésükhöz elengedhetetlen leckéket tanulnak és tanítanak.
2025-12-09 16:05:00
Ben az USA egyik legkülönlegesebb városába, Roswellbe utazik. Az állítólagos UFO-leszállásról híres város ufóturizmusát hátrahagyva a környező sivatagba indul, hogy találkozzon Karennel, egy 70 éves, volt sportújságírónővel, aki első ránézésre úgy tűnik, nehézségekkel küzd a mindennapi életben. Bottal jár, és sok a teendője.
2025-12-09 17:05:00
Levison Wood felfedező elutazik Kelet-Grönland hatalmas sarkvidéki puszta területeire, hogy megfigyelje annak utolsó jegesmedvéit.
2025-12-09 18:05:00
A Leonardo Da Vinci repülőtérre egy fiatal pizzamester érkezik Lisszabonból, aki gyanúsan melegen öltözött az európai kánikulához képest. A határőrök eközben egy sietős utast ellenőriznek, akit spanyol útlevele ellenére elárul az akcentusa, ami kétségbeesett reakciót vált ki belőle.
2025-12-09 18:35:00
A rendőrség kábítószerellenes osztálya próbálja megérteni, miként finanszírozza egy munkanélküli fiatal férfi gyakori párizsi útjait, egy letelepedett kínai lakos szinte poggyász nélkül tér vissza, egy nő pedig _ miután nem tetszettek neki a Duty Free bolt árai _ úgy dönt, hogy ellop pár parfümöt, de nem veszi észre, hogy figyelik.
2025-12-09 19:05:00
A magasból nyíló kilátás elénk tár egy évszázadok óta álló várost, melyet úgy építettek, hogy ellenálljon a perui Andok szélsőséges körülményeinek; egy meglepő nagyvárost, mely a perzselő iráni sivatag szívében virágzik, és egy lenyűgöző várost, melyet a távoli Szibéria fagyos éghajlatára terveztek.
2025-12-09 20:05:00
Alaszka lakói számára a szilárd alapok kialakítása és fenntartása jelenti az egyetlen lehetőséget a sötét tél rengeteg veszélyével szemben.
2025-12-09 21:05:00
Miután gyanúsan megnövekszik az amerikai külügyminisztériumba látogató orosz diplomaták száma, az FBI a Diplomáciai Biztonsági Szolgálattal karöltve titokzatos rádiófrekvenciák nyomába ered. Az ügynököknek rövid időn belül nemzeti vészhelyzettel kell szembenézniük, amikor felfedezik, hogy az orosz kormány lehallgató készüléket helyezett el az épületben.
2025-12-09 22:00:00
A háborút követően a győztesek és a túlélők a németek felelősségre vonására törekednek. Az elszámolás a nemzetiszocializmussal ambivalens. Senki sem tudja, hogy a németek végleg szakítottak-e a náci ideológiával. Sok elkövető a saját legendáját igyekszik megalkotni. De az a szakadék, amit a németek teremtettek a világban, olyan szabályokat eredményez, amelyek az emberiség védelmét és a demokráciák erősítését szolgálják.